Versenyszféra vs közszféra – fejvadász szemszögből

2020. szeptember 07.

Fejvadász cégek berkein belül a mai napig vérre menő vita folyik a témában, miért nem szeretik a versenyszférában a közszférából érkező jelölteket? Sokan sokféleképpen tudják ezt cáfolni (a jelöltekre gondolok), ennek ellenére mégis fennáll ez a ki nem mondott, de mindenki által tudott berögződés.

A HR tanácsadó felé gyakran elhangzik a kérés:  preferáljuk azokat a jelölteket, akik… a mondat befejezését mindenki tudja. De miért él egy ennyire negatív kép az ebben a szektorban dolgozókról? És vajon miért nem tudunk már elvonatkoztatni az általánosításoktól és nagyobb fókuszt helyezni arra, hogy az egyént ítéljük meg a körülmények helyett. Több vezető pozícióban lévő jelöltünk említi, hogy pont annyit dolgozik, néha még többet, mint egy versenyszférában tevékenykedő kollégája.

Állami szektorból a szakma fejvadászat megrendeléseinek pusztán 5-7%-a érkezik ugyan, de kifejezett trend, hogy arra kérnek fel bennünket, hogy egy terhelhető és kifejezetten üzleti területről érkező jelöltre vágynak. Aki felpezsdíti bent a dolgokat, aki új szemléletet hoz, aki folyamatokban gondolkodik, aki stratéga, aki profitábilis céget épített. Ha a közszféra egyre beljebb engedi ezeket a munkavállalókat és szépen lassan elindulhat a változás, akkor a jövőben önmagunkat megkérdőjelezve sokkal bátrabban is találkozhatunk az önéletrajza alapján hasonló területről érkező jelölttel. Mindaddig pedig használjuk a telefonos interjút és adjunk esélyt, lehetőséget a bizonyításra a benyomáskeltésre a közszféra értékes emberei számára.

Pethő Anikó

Aarenson Consulting fejvadász cég

Vissza a blogbejegyzésekhez
„Minden alkalommal, amikor valaki nálad jobbal dolgozol együtt, te magad is jobbá válsz.”
Ajánlatkérés

Kérjen árajánlatot cége számára!

Megtiszteltetésnek vesszük, ha kapcsolatba lép velünk az alábbi ajánlatkérő űrlapon!

Fontos: az ajánlatkérés semmilyen kötelezettséget nem jelent az Ön számára!