2020. szeptember 07.
Fejvadász cégek berkein belül a mai napig vérre menő vita folyik a témában, miért nem szeretik a versenyszférában a közszférából érkező jelölteket? Sokan sokféleképpen tudják ezt cáfolni (a jelöltekre gondolok), ennek ellenére mégis fennáll ez a ki nem mondott, de mindenki által tudott berögződés.
A HR tanácsadó felé gyakran elhangzik a kérés: preferáljuk azokat a jelölteket, akik… a mondat befejezését mindenki tudja. De miért él egy ennyire negatív kép az ebben a szektorban dolgozókról? És vajon miért nem tudunk már elvonatkoztatni az általánosításoktól és nagyobb fókuszt helyezni arra, hogy az egyént ítéljük meg a körülmények helyett. Több vezető pozícióban lévő jelöltünk említi, hogy pont annyit dolgozik, néha még többet, mint egy versenyszférában tevékenykedő kollégája.
Állami szektorból a szakma fejvadászat megrendeléseinek pusztán 5-7%-a érkezik ugyan, de kifejezett trend, hogy arra kérnek fel bennünket, hogy egy terhelhető és kifejezetten üzleti területről érkező jelöltre vágynak. Aki felpezsdíti bent a dolgokat, aki új szemléletet hoz, aki folyamatokban gondolkodik, aki stratéga, aki profitábilis céget épített. Ha a közszféra egyre beljebb engedi ezeket a munkavállalókat és szépen lassan elindulhat a változás, akkor a jövőben önmagunkat megkérdőjelezve sokkal bátrabban is találkozhatunk az önéletrajza alapján hasonló területről érkező jelölttel. Mindaddig pedig használjuk a telefonos interjút és adjunk esélyt, lehetőséget a bizonyításra a benyomáskeltésre a közszféra értékes emberei számára.
Aarenson Consulting fejvadász cég
„Ha össze kellene foglalnom a sikereim titkát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban. Ez az én tehetségem.”
— Benedek Tibor (1972-2020)