Bejelentkezés
online teszt
Rólunk mondták Együttműködő partnereink

Alkatrészek készülnek majd a marcali farmergyárban

Több száz embernek ad munkát a Videoton Marcaliban; az itt dolgozók híradástechnikai alkatrészeket gyártanak majd a múlt évben megszűnt Farmergyár helyén kialakított üzemben - jelentették be péntek délután a somogyi városban.

Gerber András, a Videoton kaposvári gyárának igazgatója közölte: a tervek szerint májusban kezdik el a termelést mintegy 40-50 dolgozót alkalmazva, akiknek a felkészítését a jövő hónapban kezdik el Kaposváron. Műszerészeket, beállítókat, logisztikusokat, mérnököket képeznek ki a Marcaliban induló munkához. Az igazgató tájékoztatása szerint ez év végéig mintegy 100-150 dolgozót foglalkoztatnak, jövőre pedig 200-250 ember dolgozhat majd a marcali üzemben. Minderre 100 millió forintot fordít a Videoton - tette hozzá Gerber András.

Elmondta továbbá, ezzel a fejlesztések első üteme zárul csak le, ugyanis a Mustang egykori telephelyén hozzávetőleg 400 ember foglalkoztatására lenne lehetőség, így ennek megfelelően további bővítéseket és fejlesztéseket terveznek.

Sütő László, Marcali polgármestere hangsúlyozta: a város számára meghatározó a Videoton ide települése, ugyanis a Mustangtól múlt évben elbocsátott közel 400 ember meglehetősen kilátástalan helyzetbe került a gyár bezárásával. Az új üzem nekik, illetve a környékbeli településeke élőknek kínál elhelyezkedési lehetőséget, s ezzel jelentősen javul a térségben a foglalkoztatás helyzete - hangsúlyozta a polgármester.

Videoton nem kért és nem is kapott előre támogatást, saját forrásból alakítja át és indítja el a termelést, ám Suchman Tamás szocialista országgyűlési képviselő elmondta, tárgyalásokat kezdeményezett a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal annak érdekében, hogy egyedi elbírálást kérjenek munkaügyi támogatásra a társaság számára.

A Mustang 2007 márciusában két ütembe bocsátotta el az üzembe alkalmazott 370 emberét. A Mustang GmbH marcali gyárának bezárásával a német cégcsoport legnagyobb közép-európai gyártókapacitását számolta fel. A fénykorában napi ötezer farmert előállító, évi 200-300 millió forintos nyereséget produkáló farmergyár 1991 óta van német tulajdonban, az utóbbi években ez volt az egyetlen gyár a megyében, ahol nem bérmunkát végeztek. A Mustang bezárásával a város évente 25-28 millió forint helyi adótól esik el.

Forrás: www.mfor.hu

 

2008-01-30
Hírlevelünk
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesíthessük legfrissebb állásajánlatainkról!
E-mail cím:
Név:
Lakcím:
Adatait semmilyen formában nem használjuk fel és nem adjuk ki harmadik félnek, csupán a törvényi előírások miatt kérjük! (2008. évi XLVII. reklámtörvény)